Gyökértelenek

Nyugtalan vagyok, kétségek gyötörnek
Rossz kertbe ültettek, vagy elvették kertemet?
Gondolataim, bölcsőbe ringatva ébrednek
De a köbölcső kemény és hideg, hallgatok,
Minden azt mondja, innen meneküljetek

Egy erős rántással, durva mozdulattal
Kiszakítom magam, végre szabadon szárnyalhatok
De valami belém nyilall iszonyú fájdalom
Borzalmas döbbenet, gyökértelen vagyok

Anyaország kitől kertem leszakadt
Haza mennék, de mint gyökértelen
Hiába próbálom, kérlelem,
Magától eltaszít, és nem fogad

Távolabb felcsillan egy új remény, süt a nap
Ez egy kis vigasz meggyötört lelkemnek
De mire megérkezem az ég sötét, beborult
Idegen, hideg szél fúj, köd honol mindenütt

Körülnézek, ordítok, egyedül vagyok
Hazát keresek, kérlek, ne bántsatok
Bántani nem bántanak, meg is élhetek
De egyet nem, gyökeret itt sem verhetek

Néha visszanézek elhagyott kertemre
Sír a lelkem, gyom és gaz van mindenütt
Mindent elnyom, múltat, álmot, reményeket
Itt sem szeretik már az idegeneket

A virágoknak nincs illata, sárga a levele
A harmat tompa élettelen, nem ragyog
A színek vadak, kérhetetlenek, idegenek
Csak azt érzem újra, nem itthon vagyok

Öreg temető, oly óriások, oly régiek a fáid
Sorsokat, neveket rejtegetnek néma sírjaid
Rajtad nem fog a gyalázat, túl mélyek terheid
Téged felforgatni, meghamisítani nem lehet

Palántáimat szétfújta a viharos sorsú szél
Messze vannak, minket elválaszt a tér
Óvnám őket, de messziről nem tudom
Vajon nekik jobb, mint nekem kinek nincs otthonom

A vén Dunát nézem, ez kissé megnyugtat
Ha másért nem, majd elviszi poraimat
És ha ebből eső lesz, eljutok mindenhová
Mint esőcsepp bebújok a gyökerek alá

A szememben ez nem könny, nem sírok, nem szenvedek
Beletörődtem, a törzsem megöregedett
S ha valaki megkérdi, hogy ő mit tegyen
Tedd a lehetetlent is, csak ne légy gyökértelen

Leave a Comment