Színdarab

Megy az előadás, első sorban ülök
Jegyet nem vettem, nem kértem
Mégis világra hoztak most itt ülök
Vagyok

Óriási színpad ez, szereplők milliói
Tolongó balga tömeg, okosak, zsenik,
Szürke emberek kirívó hivalkodással,
Áradat mely magával ránt

Poros színpadnak kopott padlóján
Áporodott naftalinszagú függönyök
Takarják el a valóságot a nézők elől
Mindenki felnéz, s várja a rendező szavát

Már nem ülök, játszom a szerepem
Melyet rám osztottak, sokarcú harcost
Hullámvasút pályán robogót, kapaszkodom
Arcomra fagyott mosollyal félek

Nyíló virágként bontakoznak az évek
Hittem, én irányítom, de tévedek
Megírt szövegkönyv, mit sorsnak neveznek
Alávetem magam, s alázattal fogadom el

Voltam óvodás, kis és nagydiák, tanár
Csaló, firkász, becsületes munkás
Másokat szédítő, igazmondó rabruhában
Hontalan kutya ebben a világban

Utolsó szerepem hozzám nőt, átélem
Mert szeretem, férj, apa, nagyapa vagyok
Ha lemegy a függöny talán tapsot is kapok
Elismerés melyet én már nem halhatok

Leave a Comment