A harmadik „gyermekem“…

Most, hogy a harmadik könyvem kiadása az utolsó fázisban érkezett, elgondolkodtam.
A könyvírás olyan, mint egy szülés. Az írót „megtermékenyíti” valami, legyen ez egy ötlet, egy történet vagy bármilyen olyan élmény, esemény, amelyek elégé mély nyomokat hagynak ahhoz, hogy ebből egy írott mű keletkezzen.

Számomra ez volt az El Camino, az Út ajándéka, az a katarzis amit ott éltem át.
Ezután jön a nehezebb időszak „az áldott állapot”. Telnek a hetek, múlnak a hónapok, és kemény munka után a „magzat” valamikor elég éretté válik ahhoz, hogy meg szülessen. Ha valaki azt gondolja, hogy könnyű a „terhesség” időszaka, téved. Az ember tele van, hol bizakodással, hol kétségekkel. Vajon át tudom adni mindazt, amit érzek, amit szeretnék? Megértik az igazi mondanivalóm? Egyáltalán érdekel valakit az, ami engem kínozott hónapokon át? Nem tudom, csak… remélem.
A „szülészet” a nyomda. Meglesz a „gyerek”, én a kezembe fogom tartani, lapozgatom, és majd azon gondolkodom…most hogyan tovább?

Ez az a pont, amikor rájöttem, a nevelésbe, a felnőtté válásba én tehetetlen vagyok, …ez az olvasó dolga. Minél többen olvassák, továbbadják, ajánlják, annál terebélyesebbé válik, komoly művé, talán sikerkönyvé alakul.
Részemről nem anyagi sikerre gondolok, mivel nem írásból kell megélnem, mint nagyon sok tollforgató ismerősöm, nem vagyok „alkotói kényszer” alatt, és a szerény szerzői jogdíjat ezúttal is jótékonysági célra ajánlottam fel.
Nekem a sikert a pozitív visszajelzések jelentik, és ha valakinek mégsem tetszik, akkor Paul Youngot idézve én is azt mondom.

„Sajnálom…úgy tűnik, ez elsősorban nem önnek szól”

Leave a Comment