Így maradtam „Demeter”

A hatvanas évek végén a névváltoztatások idejét éltük. Változtak az utcanevek, a felíratok, és a sportkörökben a családnevek is. Bukarestben voltam a párbajtőr válogatottban.  Vilcea ezredes a Steua edzője volt a vezető edző, azonban a tapasztalt vidéki edzők, mint Kakucs Vásárhelyről, vagy Béla bácsi Kolozsvárról nem hiányozhatott komolyabb versenyek edzőtáborából.

Én már kétheti testi és lelki edzésen voltam túl, amikor megérkezett Béla bácsi is. Igen, nem tévedés, komoly lelki edzés alá vetettek, és a fő edző, az én szememben a „nagy inkvizítor” Vilcea volt. Egyfajta „javítósdit” játszottunk, félig-meddig  viccesen, pedig nagyon komoly szándék állt mögötte.

Azzal kezdődött a nap, hogy megkérdezte:

– jól aludtál Demetrescu?

– azt nem tudom, de Demeter jól aludt, válaszoltam.

Aztán ez ismétlődött, ő „escuzott”, én javítottam, és ez így ment egész idő alatt addig a délelőttig, amikor behívatott az irodájába. Éreztem, hogy ennek nem lehet jó vége. Nem is lett. Szépen tisztán elmagyarázta, hogy választás előtt állok, vagy változtatok a nevemen és akkor „ő vívót csinál belőlem” vagy mehetek haza.  Egy hetet kaptam, hogy döntsek. Teljesen elbizonytalanodtam. Vívni is szerettem volna, de a nevemet sem akartam megváltoztatni, ezért alig vártam, hogy megjöjjön Béla bácsi, akivel mindig mindent megbeszélhettem.

Türelmesen meghallgatott, nem szolt, egy szót sem, csak magában morgott valamit, olyasmit, hogy rendben, majd meglátjuk…

Eltelt a hét, és nekem döntenem kellett. Nagyon el voltam keseredve, többen követték Vilcea utasításait, és más néven haltak meg, mint amivel születtek, de nekem tanácsra, éspedig őszinte tanácsra volt szükségem.  Megkerestem Béla bácsit és megkérdeztem:

– Béla bácsi, mondja meg mit tegyek?

Hatalmas tenyerét a vállamra tette a szemembe nézett és egy hosszú csend után azt mondta:

– Gyere haza fiam!

Demeter D. Zoltán

(Megjelent a „In memoriam Guráth Béla 1915-1990” című könyvben 2015-ben)

 

 

Leave a Comment